Kalcedóni hitvallás
Követvén a szent atyákat, mindnyájan egybehangzóan tanítjuk,
hogy egy és ugyanazon Fiút, a mi Urunk Jézus Krisztust kell vallanunk,
aki tökéletes az istenségben és tökéletes az emberségben;
valósággal Isten és valósággal ember,
okos lélekből és testből való;
egylényű az Atyával istensége szerint
és egylényű velünk embersége szerint,
hozzánk mindenben hasonló lévén, kivéve a bűnt;
aki istensége szerint öröktől fogva az Atyától született,
embersége szerint pedig az utolsó időkben érettünk és a mi üdvösségünkért az istenszülő Szűz Máriától született.
Valljuk az egy és ugyanazon Krisztust,
az egyszülött Fiút és Urat,
akit a két természetben elegyítetlenül,
elválaszthatatlanul,
oszthatatlanul
és elkülöníthetetlenül kell megismernünk.
Így az egyesülés által semmiképpen sem töröltetett el a két természet különbözősége,
sőt inkább mindegyik természet megtartotta a maga tulajdonságát és egy személybe és egy lényegbe egyesült.
Valljuk, hogy ő nem két személyre osztatott vagy vált szét,
hanem egy és ugyanazon egyszülött Fiú, Ige Isten, Úr Jézus Krisztus,
ahogy tanítottak felőle hajdan a próféták és maga Jézus Krisztus is, és ahogy az atyák hitvallása elénkbe adta.
No Comments