Skip to main content

2022. 12. 11.

ADVENT 3. vasárnapja

I. Hívás

Fungens: Tomi

  • Gyülekező ének: 🔖 A te nevedben mi együtt vagyunk

    A te nevedben mi  együtt vagyunk.
    Jézus, nevedben mi együtt vagyunk.
    Hallgasd meg imánk, mikor hozzád járulunk,
    Élő vizeddel táplálj, hű Urunk!

    Úgy mutassátok meg a hitetek,
    Hogy az én szavaimnak engedtek!
    Hogyha velem és egymással egyek lesztek,
    Minden kérésetekre felelek.

    A te nevedben mi együtt vagyunk.
    Jézus, nevedben mi együtt vagyunk.
    Tégy eggyé minket szentségedben, ez óhajunk,
    Használj munkádban drága hű Urunk!


  • Köszöntés, gyertyagyújtás
  • Vocatio, istentiszteletre hívás
  • Kórus szolgálata:
    • Kodály: Adventi ének
    • Crüger: Karácsonyi örömének
    • Berkesi: Jákob is pásztor volt
    • Berkesi: Mi most azért jöttünk

      1. Mi most azért jöttünk,
      Mert angyal minékünk
      Az mezőn megmondotta,
      Hogy itt Betlehemben,
      Ez kicsinyded helyen,
      Az világ megváltója
      Mostan megszületett,
      Ágy helyett tétetett
      Jászolba bepólyálva.

      2. Halljuk, hogy egy angyal
      Vígasztaló szóval:
      Ne féljetek, mond vala.
      Angyalok nagy sokan
      Akkor környülfogtak,
      Kiáltván mondják vala:
      Istennek dicsőség,
      Embernek békesség,
      Jóakarat és hála.

      3. Azért szentség, áldás
      És felmagasztalás
      Az született gyermeknek
      Legyen mindörökké,
      Az ki most megszerzé
      Emberi nemzetségnek
      Lelki békességet,
      Örök idvességet
      Nyomorult híveinek.

      4. Az első Ádámnak,
      Az nagy Ábrahámnak
      Istentül ígértetett
      Áronnak vesszeje,
      Jessének törzsöke
      Mostan kileveledzett,
      Az áldott Úr Jézus,
      Dicsőséges Krisztus,
      Mert minékünk született!


II. Bűnvallás

Fungens: Jani

  • Bűnbánati ének: 🔖 A mélyből hozzád száll szavam

    1. A mélyből hozzád száll szavam, Krisztus kegyelmezz!
    A bajban lelkem társtalan, Krisztus kegyelmezz!
    Segíts! Segíts! Ne hagyj! Ne hagyj! Nézd, rám tör a bűn már,
    Te adj! Te adj! Erőt! Erőt! Krisztus, kegyelmezz!

    2. Ha ajkam vétett ellened, Krisztus kegyelmezz!
    A jó hírt zengjem csak veled, Krisztus kegyelmezz!
    Segíts! Segíts! Ne hagyj! Ne hagyj! Nézd, rám tör a bűn már,
    Te adj! Te adj! Erőt! Erőt! Krisztus, kegyelmezz!

    3. Ha arcod fényét elfedem, Krisztus kegyelmezz!
    Te újból szólíts, Istenem, Krisztus kegyelmezz!
    Segíts! Segíts! Ne hagyj! Ne hagyj! Nézd, rám tör a bűn már,
    Te adj! Te adj! Erőt! Erőt! Krisztus, kegyelmezz!


  • Imaközösség
  • Hitvallás: 🔖 Athanasius-féle hitvallás

    Fungens: Az örök üdvösséghez azonban szükséges,
    hogy bizodalmas hittel higgye Jézus Krisztus Urunk emberré lételét is.

    Gyülekezet:
    Az tehát az igaz hit, hogy higgyük és valljuk:
    a mi Urunk Jézus Krisztus Istennek Fia - Isten is és ember is:
    az Atya lényegéből az idő előtt született Isten, -
    s az anya lényegéből az időben született ember.
    Egészen Isten, egészen ember, - értelmes lélekkel és emberi testtel.
    Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint.
    S jóllehet Isten és ember, mégsem két, hanem egy Krisztus.
    Egy pedig nem úgy, hogy az istenség testté változott,
    hanem úgy, hogy Isten magára öltötte az emberséget.
    Teljesen egy, nem a lényeg egybeolvadása, hanem a személy egysége miatt.
    Mert amint az értelmes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és ember is egy Krisztus;
    aki üdvösségünkért szenvedett, leszállt a pokolba, feltámadt a halálból,
    fölment a mennybe, az Atya jobbjára ült, onnan jön el megítélni élőket és holtakat,
    eljövetelekor minden embernek saját testében fel kell támadnia és cselekedeteiről számot kell adnia;
    és akik jót cselekedtek, az örök életre jutnak, akik rosszat, az örök tűzre.

    Fungens: Ez az egyetemes-keresztyén hit; aki ezt nem hiszi bizodalmas és tántoríthatatlan hittel, az nem üdvözülhet.

  • Absolutio
  • Hálaének: 🔖 Isten nevét dícsédicsérem


    1. Isten nevét dícsédicsérem, szívem csupa hála,
    Együtt mondjunk háladalt, közös ének áldja:
    Refr.: Jóság, hűség, kezed minden műve,
    Szent vagy, jó vagy, áldunk mindörökre!

    2. Döbbent szívünk ráeszmél, milyen nagy az Isten:
    Erő, Fönség, Hatalom, fénye átjár mindent.
    Jóság, hűség…

    3. Igaz jóság, irgalom minden rendelése,
    Csak az érti valóban, aki bízik benne.
    Jóság, hűség…

    4. Soha el nem felejti ősi szövetségét,
    Maga őrzi, táplálja, egybegyűjti népét.
    Jóság, hűség…

    5. Atya, Fiú, Szentlélek, megillet a hála,
    Csodálkozva, boldogan néped ezt kiáltja:
    Jóság, hűség, kezed minden műve,
    Szent vagy, jó vagy, áldunk mindörökre!


  • Adományok felajánlása

III. Tanítás

  • Igehirdetésre készülő ének: 🔖 Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő

    1. Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő,
    Beteljesült már az idő,
    Törd át az ég zárt ajtaját,
    Vár a világ sóvárgva rád.

    2. Megnyílt az ég harmatozva,
    Megváltónkat, hogy lehozza,
    Ég felhői, nyíljatok szét,
    Hozva Jákób fejedelmét!

    3. Föld, virulj ki, földön, halmon,
    Viruló zöld hadd fakadjon,
    Nyílj ki, földnek szép Virága:
    Dávid házának Királya!

    4. Ó fényes Nap, ó szép Csillag,
    Téged vágyunk mi látni csak!
    Kelj fel, Napunk, fényességed
    Űzze el a sötétséget!

  • Előfohász
  • Textus: 🔖 Máté 24,45-25,13
  • Igemagyarázat
  • Ráfelelő ének: 🔖 A sötétség szűnni kezd már
  • Közbenjáró ima
  • Úri ima

IV. Úrvacsora

Fungens: Pisti

V. Kiküldés

  • Missziói küldés
  • Áldás
  • Hirdetések