Skip to main content

2022. 12. 11.

I. Hívás

  • Gyülekező ének: 🔖
  • Köszöntés (Tomi)
  • Vocatio, istentiszteletre hívás (Tomi)

II. Bűnvallás

  • Bűnbánati ének: 🔖
  • Imaközösség
  • Hitvallás: 🔖 Athanasius-féle hitvallás

    Lelkész: Az örök üdvösséghez azonban szükséges,
    hogy bizodalmas hittel higgye Jézus Krisztus Urunk emberrélételét is.


    Gyülekezet:
    Az tehát az igaz hit, hogy higgyük és valljuk:
    a mi Urunk Jézus Krisztus Istennek Fia - Isten is és ember is:
    az Atya lényegéből az idő előtt született Isten, -
    s az anya lényegéből az időben született ember.
    Egészen Isten, egészen ember, - értelmes lélekkel és emberi testtel.
    Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint.
    S jóllehet Isten és ember, mégsem két, hanem egy Krisztus.
    Egy pedig nem úgy, hogy az istenség testté változott,
    hanem úgy, hogy Isten magára öltötte az emberséget.
    Teljesen egy, nem a lényeg egybeolvadása, hanem a személy egysége miatt.
    Mert amint az értelmes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és ember is egy Krisztus;
    aki üdvösségünkért szenvedett, leszállt a pokolba, feltámadt a halálból,
    fölment a mennybe, az Atya jobbjára ült, onnan jön el megítélni élőket és holtakat,
    eljövetelekor minden embernek saját testében fel kell támadnia és cselekedeteiről számot kell adnia;
    és akik jót cselekedtek, az örök életre jutnak, akik rosszat, az örök tűzre.

    Ez az egyetemes-keresztyén hit; aki ezt nem hiszi bizodalmas és tántoríthatatlan hittel, az nem üdvözülhet.

  • Absolutio
  • Hálaének: 🔖
  • Adományok felajánlása

III. Tanítás

  • Igehirdetésre készülő ének: 🔖
  • Előfohász
  • Textus: 🔖 Máté 24,45-25,13
  • Igemagyarázat
  • Ráfelelő ének: 🔖
  • Közbenjáró ima
  • Úri ima

IV. Úrvacsora

V. Kiküldés

  • Missziói küldés
  • Áldás
  • Hirdetések