Skip to main content

Isten bölcsessége

Nagy a mi Urunk és igen erős,
bölcsessége határtalan.
Támogatja az ÚR az alázatosokat,
de porig alázza a bűnösöket.
(Zsoltárok könyve 147:147,5-6)

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, Hálát adok neked Uram, hogy az Atyámnak nevezhetlek téged. Megvallom, hogy ez nem az én érdemem, semmivel sem tudtam volna kiérdemelni ezt, sőt én magamtól azt érdemelném, hogy porig alázz, hiszen bűnös vagyok. Köszönöm, hogy Krisztus érdeméért te mégis alázatossá formálsz és támogatsz. Tied minden bölcsesség és dicsőség. Vágyom arra, hogy veled lehessek a mennyben, ahol teljesen láthatlak majd téged, és gyönyörködhetek benned. Add, hogy mindenki megláthassa, hogy csak te vagy az Úr!
szenteltessék meg a te neved, Szent vagy te! Dicsőséged betölti az egész földet. Úgy vágyom arra, hogy ne magunknak adjuk a dicsőséget mi emberek, hanem csakis neked, aki megérdemled. Téged áld a nap, a hold és a csillagok. Neked engedelmeskednek az állatok. Te tégy engem is alkalmassá, hogy az angyalokkal együtt mondhassam, hogy szent, szent, szent a Seregek Ura. Köszönöm, hogy te minden szívet ismersz, és kimunkálod ezt a tieidben. Jöjj minél hamarabb! Úgy vágyom arra, hogy ahogyan te megígérted, minden térd meghajoljon előtted, és nyilvánvalóvá legyen, milyen nagy a te dicsőséged.
jöjjön el a te országod, Uram, a te országodban nincs más, aki uralkodna, egyedül te. Bölcsességed és dicsőséged betölt mindent, gondod van minden lakódra. Ma, amikor az emberi gonoszság így elhatalmasodott a földön, várom a visszajöveteledet, amikor mindenkinek meg kell állnia előtted, és te jogos ítéletet tartasz az összes ember fölött. Vágyódom a te országodba, ahol vége lesz az összes fájdalomnak és szenvedésnek, és a te örömöd árad szét mindenkiben. Úgy vágyom a te országodba, ahol végig melletted lehetek.
legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; Hálát adok neked, dicsőséges Király, mert mindig a te akaratod teljesül. Amit te bölcsen elterveztél, az meg fog történni, mert a te akaratod nem változik, és nincs, aki ellen tudna állni neked. Köszönöm, hogy te hatalmasabb vagy minden embernél, az én akaratom ellenére is kiragadtál és megmentettél engem a bűnös állapotomból. Hála legyen neked, mert te a földön is teljesíted az akaratodat, hiszen igazságos vagy és kegyelmes, támogatod az alázatosakat, és porig alázod a bűnösöket.
mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, Urunk Istenünk, ki olyan bölcs, mint te, akire várakozva néznek teremtményeid, és te idejében adsz nekik eledelt? Köszönöm, hogy te megmutattad, hogy amennyire szükségem van a testi táplálékra, annyira szükségem van a lelkire is. Áldott legyen a neved, mert kegyelmedből én is az asztalodnál ehetek, és megelégítesz mind testi, mind szellemi táplálékkal. Tedd ezt továbbra is, és legyen gondod minden gyermekedre, akik téged éheznek és szomjaznak. Add, hogy minden étkezés emlékeztessen minket a te hatalmas áldozatodra, amellyel lehetővé tetted, hogy Krisztusért mi is alázatosak lehessünk.
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; A te bölcsességed határtalan, ismered minden tettemet, gondolatomat, és látod még a szívemet is. Te tudod mennyire romlott a szívem, és mennyiszer kételkedem benned még most is. Áldott vagy, Jézus Krisztus, a te hatalmas áldozatodért, amellyel kifejezted a nagy szeretetedet, és lehetővé tetted a bűneim bocsánatát. Kérlek, add, hogy meg tudjak nyugodni a bocsánatodban, és olyan szentnek láthassam magam, amilyenné formálsz engem. Szentlélek Isten,  munkálkodj bennem, hogy a te áldozatodra tekintsek, hogy én is tudjak szeretni másokat és megbocsátani nekik. Ez magamtól nem menne, de szeretnék ezzel is rád mutatni.
és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; Uram, megvallom, hogy a Sátán uralma alatt éltem. Tévelygő voltam, különféle kívánságok és élvezetek rabja, gonoszságban és irigységben éltem. Olyan jó tudni, hogy haláloddal és feltámadásoddal letörted a Sátán hatalmát. Köszönöm, hogy bár én ezt semmivel nem tudtam kiérdemelni, te mégis könyörültél rajtam, megszabadítottál ezekből a váltságod által. Kérlek, óvj meg a kísértéstől, sőt add, hogy mindent utálatosnak tartsak, amit te annak tartasz, és azok után vágyódjam, ami neked kedves. Támogass a Szentlelkeddel, hogy ez igaz lehessen rám.
mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen Hálát adok neked, Uram, királyom, mert te uralkodsz mennyen és földön. Dicsőítelek, mert feltámadásoddal elfoglaltad a méltó helyedet Dávid trónján, és uralkodásodnak nem lesz vége soha. Méltó vagy a dicséretre, ezért dicsér is minden teremtményed. Tégy engem is alkalmassá, hogy hódoljak neked. Áldott vagy te, hogy ilyen bölcsen uralkodsz a világ felett. Igazságos vagy és kegyelmes. Köszönjük, hogy te minden gonosztettért megfizetsz. Nem marad senki büntetlenül. Áldalak, Krisztus, a nagy áldozatodért, amellyel elhordoztad a tieid büntetését. Köszönöm, hogy szeretett gyermekké tettél engem. Add, hogy én is építeni tudjam a királyságodat. Dicsőség legyen neked, Istenem, mindörökké. Ámen.

Írta: Vani