Úrvacsora szereztetése
A) 1Korinthus 11,23-32
Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta:
„Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta:
„E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.”
Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.
Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.
Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.
Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian.
Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá.
De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.
B) Máté 26,26-29
Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta:
Vegyétek, egyétek, ez az én testem!
Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta:
Igyatok ebből mindnyájan,
mert ez az én vérem, a szövetség vére,
amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.
De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.
C) Márk 14,22-25
És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta:
Vegyétek, ez az én testem.
Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan, és ezt mondta nekik:
Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik.
Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből ama napig, amelyen újat iszom az Isten országában.
D) Lukács 22,14-20
Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik:
Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát.
Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában.
Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta:
Vegyétek, és osszátok el magatok között! Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.
És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik:
Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!
Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta:
E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.