Skip to main content

Jer, Krisztus népe, nagy vígan

jer krisztus.jpg

  1. Jer, Krisztus népe, nagy vígan / Mind egy örömre keljünk,
    És egybeforrva, boldogan / Csak arról énekeljünk,
    Hogy könyörülő Istenünk / Mily áldott csodát tett velünk,
    Mit drágán szerzett nékünk.
  2. A Sátán tett rám rabigát / És már halálba vesztem,
    A bűn gyötört éj- s napon át, / Mert benne gyökereztem.
    Mind jobban elsüllyedtem én, / Nem volt számomra már remény,
    Megült a bűnnek átka.
  3. Nem használt, sőt káromra lett, / Ha bármi jót is tettem,
    Mert az égi ítéletet / Önkényből megvetettem.
    Mégis kínzott a félelem, / Hogy csak a halál van velem,
    És a poklokra hullok.
  4. Ám az örök szent irgalom / Nagy ínségem megszánta,
    És könyörülvén ily bajon, / Megenyhítni kívánta.
    Mint jó Atya, szívébe vett, / Nem játék volt, amit megtett
    Legfőbb kincsével értem.
  5. Így szólott Egyszülöttjéhez: / Jött irgalomnak éve,
    Én diadalmam, menj, siess, / Légy népem üdvössége,
    Bűn átkából segítsd ki hát, / Fojtsd meg a rá leső halált:
    Az embert térítsd hozzád.
  6. S ím, az Atyának engedett / A Fiú, hozzám jöve,
    Egy tiszta szűztől született / Testvéremül a földre.
    Járt mint nagy titkos hatalom, / Felölté önnön alakom,
    Hogy a Sátánt lebírja.
  7. Szólt hozzám: Tarts ki már velem, / Most célod el kell érned,
    Immár enyém a küzdelem, / Kiállok készen érted.
    Te az enyém, én a tied, / S hol én vagyok, ott lesz helyed:
    Szét nem választ az ellen.
  8. És bár kioltja életem, / És bár kiontja vérem:
    Mindezt javadra szenvedem, / Hű légy e hitben vélem.
    A halált éltem megveszi / És szentségem jóváteszi
    A bűnt, hogy üdvözülhess.
  9. Én az Atyához felmegyek, / Ha végeztem a földön,
    Hogy aztán Mestered legyek, / A Lelket rád kitöltöm,
    Ki félelmedben bátorít, / S hogy engem ismerj, megtanít,
    És igazságban járat.
  10. Mit tettem és hirdettem én, / Azt kövesd szóban, tettben,
    Az Úr országát építvén / És dicsőségét egyben.
    Ne hagyd, hogy hívság s emberek / Megrontsák lelki kincsedet:
    Ez légyen örök részed!

szöveg, dallam: M. Luther, 1523 | fordítás: R. Berde M.

Forrás: https://enekeskonyv.reformatus.hu/