Új oldal
- Jer, Krisztus népe, nagy vígan / Mind egy örömre keljünk,
És egybeforrva, boldogan / Csak arról énekeljünk,
Hogy könyörülő Istenünk / Mily áldott csodát tett velünk,
Mit drágán szerzett nékünk. - A Sátán tett rám rabigát / És már halálba vesztem,
A bűn gyötört éj- s napon át, / Mert benne gyökereztem.
Mind jobban elsüllyedtem én, / Nem volt számomra már remény,
Megült a bűnnek átka. - Nem használt, sőt káromra lett, / Ha bármi jót is tettem,
Mert az égi ítéletet / Önkényből megvetettem.
Mégis kínzott a félelem, / Hogy csak a halál van velem,
És a poklokra hullok. - Ám az örök szent irgalom / Nagy ínségem megszánta,
És könyörülvén ily bajon, / Megenyhítni kívánta.
Mint jó Atya, szívébe vett, / Nem játék volt, amit megtett
Legfőbb kincsével értem. - Így szólott Egyszülöttjéhez: / Jött irgalomnak éve,
Én diadalmam, menj, siess, / Légy népem üdvössége,
Bűn átkából segítsd ki hát, / Fojtsd meg a rá leső halált:
Az embert térítsd hozzád. - S ím, az Atyának engedett / A Fiú, hozzám jöve,
Egy tiszta szűztől született / Testvéremül a földre.
Járt mint nagy titkos hatalom, / Felölté önnön alakom,
Hogy a Sátánt lebírja. - Szólt hozzám: Tarts ki már velem, / Most célod el kell érned,
Immár enyém a küzdelem, / Kiállok készen érted.
Te az enyém, én a tied, / S hol én vagyok, ott lesz helyed:
Szét nem választ az ellen. - És bár kioltja életem, / És bár kiontja vérem:
Mindezt javadra szenvedem, / Hű légy e hitben vélem.
A halált éltem megveszi / És szentségem jóváteszi
A bűnt, hogy üdvözülhess. - Én az Atyához felmegyek, / Ha végeztem a földön,
Hogy aztán Mestered legyek, / A Lelket rád kitöltöm,
Ki félelmedben bátorít, / S hogy engem ismerj, megtanít,
És igazságban járat. - Mit tettem és hirdettem én, / Azt kövesd szóban, tettben,
Az Úr országát építvén / És dicsőségét egyben.
Ne hagyd, hogy hívság s emberek / Megrontsák lelki kincsedet:
Ez légyen örök részed!
szöveg, dallam: M. Luther, 1523 | fordítás: R. Berde M.
Forrás: https://enekeskonyv.reformatus.hu/